|
Amikor árad ...
2010.06.01. 07:41

A folyóvízi horgászat egyik pikantériája a vízállás állandó ingadozása, ami általában nagy kihívást jelent a horgásznak…és persze a benne élő barátainknak,a halaknak.
Amikor árad ...
A folyóvízi horgászat egyik pikantériája a vízállás állandó ingadozása, ami általában nagy kihívást jelent a horgásznak…és persze a benne élő barátainknak,a halaknak.
Eme változatosság és kiszámíthatatlanság teszi számomra vonzónak eme ősi folyamot.
A Duna egy-egy nagyobb áradásakor, amikor akár több métert emelkedik a vízszint néhány nap alatt, akkor a folyó vize kávébarna színt ölt, a sodrás húzósabbá válik, és a kialakított horgászállások is víz alá kerülnek.

És jő a víz…
Ilyenkor az átlaghorgász a zavaros vizet meglátván inkább hazaindul vagy egy tóra menekül…
De mit csinál ilyenkor egy megszállott folyóvízi horgász? És a halak?
A folyót ismerő sporik tudják, hogy ilyenkor a halak előszeretettel kimerészkednek a part közelébe, vagyis az elárasztott területekre és ott mohón táplálkoznak… Ekkor szoktam én is akcióba lendülni és gyorsan összeszedni egy doboz kukacot. (Ugyanis a giliszták a víz emelkedése következtében a földből tucatszám menekülnek és szó szerint csak szedni kell őket.) Igazából a legnagyobb problémát a meghorgászható hely felkutatása jelenti, ami egy megfelelő helyismerettel rendelkező horgásznak általában nem jelent gondot…
Vagy mégis?
 
Amikor túl NAGY a VÍZ…

Ekkora vízállásnál a partról nem érdemes erőltetni… De csónakból még nem lehetetlen
Sajnos a partról való horgászatnak megvannak a maga korlátai, de a legtöbb árhullám nem teszi ily módon lehetetlenné a dolgot.

A horgászhely
Fontos, hogy ismerjük az elárasztott terület adottságait, ha nem akarjuk bosszankodással tölteni a horgászatot a beszakított szerelékek miatt.
Amennyiben sikerült megtalálni a megfelelő helyet, akkor nincs más hátra, mint a felszerelés összeállítása és bevetése.
Az etetést ilyenkor nem érdemes túlzásba vinni, mert az áradó vízben sok táplálék úszkál, melyek a halakat a part közelébe csalogatják.
Ilyenkor csak a feederkosárba szoktam etetőanyagot tenni, amit valamilyen erős ill. büdös (pl.: sajt) aromával vadítok meg.
A legeredményesebb csalinak az ártéren szedett giliszta vált be leginkább, mivel ilyenkor épp ezt habzsolják pikkelyes barátaink. De lehet kombinálni egy szem kukoricával, és akkor valamennyire szelektálhatjuk a keszegkapásokat a pontykapásoktól.
A kukorica-giliszta szendvicset általában a potykák komázták…

Egy kis potyka…

... és barátai.
A dunai horgászatban fontos, hogy erős és a környezeti hatásoknak jól ellenálló zsinórt használjunk.
Áradás idején gyakran mindenféle bokrok közül vagyunk kénytelenek - szó szerint - kiszenvedni a halat.

Számomra a STROFT ABR zsinór vált be leginkább…
Véleményem szerint a legjobb vadvízi (dunai) zsinór, mert jól bírja a strapát és nagyon erős. Tehát jöhet bokor és kövezés, de még mindig bírja…
Negatívumként csak a keménységét tudom említeni, de ez a tulajdonság szerintem ilyen körülmények között háttérbe szorul. Nincs rosszabb, mint amikor az elfáradt, sérült zsinór miatt vesztjük el életünk nagy halát. Nemde? Egyébként a feeder szerelék, amit előszeretettel alkalmazok nem más, mint egy egyszerű csúszó ólmos szerelék, 6-8-as méretű horoggal 20-30 cm-es előkén, forgó, gumigyöngy(ütköző), gubancgátló cső és egy kisebb , mondjuk 20g-os feederkosár. (Nagyobb etetőkosár használata általában fölösleges, hisz a partközelben vannak a halak.) A terepviszonyok miatt, a több horoggal ellátott szerelék alkalmazását inkább mellőzzük.
Ha nem túl nagy a víz áramlása (pl.: egy holtágon), akkor az úszós módszerrel sokszor eredményesebbek lehetünk és nyílt terepen a bolo-val is megéri próbálkozni, mert a hosszabb bottal jobban tudjuk irányítani a megakasztott halat. Pláne az elárasztott bokrok és egyéb növényzet között!
Ilyenkor egy pár óra alatt több halat szoktam fogni, mint egy szokványos, áradásmentes hétköznapon.
Ennek a fő oka, hogy az áradáskor vízbe kerülő táplálékállatok (giliszta, rovarok…stb.) a part közelébe koncentrálják a halakat, melyek a zavaros víz átláthatatlansága miatt sokkal mohóbban és intenzívebben táplálkoznak, mint általában. De a legfontosabb az egészben, hogy lehetőleg már pezsdüléskor lepjük meg a halakat. (A halak már korábban megérzik az árhullám érkezését, ezért már ilyenkor is éhesek.) Sajnos, az apadáskor a halak zöme visszahúzódik a mederbe és ezzel együtt az étvágyuk is alábbhagy.

Gyors apadáskor nemcsak a halak étvágya megy el…

Ilyenkor a terepviszonyok sem bizalomgerjesztők.
Ezért érdemes a vízállás alakulását folyamatosan figyelemmel kísérni és a megfelelő pillanatban meglátogatni a vízben lubickoló barátainkat…
Írta: Németh Dávid
| |