A süllő és a kősüllő horgászata

Süllőzni többféle horgászmódszerrel érdemes. A módszer megválasztásakor elsősorban a terepviszonyokhoz kell alkalmazkodnunk (a víz sodrása, mélysége, akadályok, stb.), de választhatjuk a nekünk leginkább szimpatikus módszert is.

A fenekezés kedvelt és általánosan használt módszer. Alkalmazását a nagy vízmélység, az erős sodrás és a lehetőleg akadálymentes fenék indokolja.

Ha csónakból horgászunk, ami feltétlenül előnyös az elakadások szempontjából, elegendő a 2,70 m hosszú, 20 – 60g dobósúlyú bot, melynek csúcsrésze nem túlságosan merev. Zsinórból a 0,30 – 0,40 közötti méreteket variálhatjuk egyéni beállítottságunk és a várható halak mérete szerint. A fenékólom nagyságát a vízmélység és a sodrás szabja meg, általában 30 – 80 g az ideális méret. A nehezebb ólom okozta érzéktelenséget csökkenthetjük azáltal, hogy az ólmot előkén csúszó műanyag gyöngyre kötjük.

A mártogatás egyszerűbb módszer, ugyanakkor gyakran nagyon eredményes. A mártogatás neve igen találóan fejezi ki a módszer lényegét. Ólommal és felcsalizott horoggal ellátott zsinórunkat a botvégről a vízbe lógatva leengedjük a fenékig. Dobásról nincs szó, a szereléket óvatosan, lassan addig engedjük lefelé, míg az ólom koppanásából nem szerzünk tudomást, hogy elértük a feneket. Ha ezt a műveletet kellő figyelemmel végezzük, köves meder esetén szinte soha, de még tartáson is csak ritkán akadhatunk el. Fontos azonban, hogy az ólmot ne hagyjuk a súlyánál fogva szabadon esni, a zsinór mindig legyen feszes az ólom és a botvég között. Az ólom súlya 5 – 10 g-os gömb vagy huzalólom, a horog tartáson 1 – 1/0, kövezésen 2 – 4 számú. Tartáson kénytelenek vagyunk gyorsabban bevágni, hogy a süllő ne menekülhessen a csali felvétele után azonnal az ágak közé. Tartáson való mártogatáskor 0, 30-asnál vékonyabb damilt ne használjunk. Szórt köves mederfenéknél viszont bőven elegendő a 0,25-ös zsinór, ami általában a legalkalmasabb méret süllőzésre. Mártogatáshoz, ha azt partról végezzük, feltétlenül jobbak a gerinces 4,50 – 5m hosszú botok, de igen jó szolgálatot tehetnek a merevebb, erősebb bolognai botok, mert ezekkel legtöbbször elérhetjük a „kőlábat”, ahol a rugany építésénél készített kőgúla lábazata érintkezik a mederrel. Ha a tartás már többször adott nagyobb süllőt, nem túlzás a 20 – 60 g vagy a 40 – 80 g  dobósúlyú bot használata sem, 0,35-ös zsinórral. Tartáson nem kell törekednünk arra, hogy azonnal a fenékre juttassuk szerelékünket.

A tapogatás már aktívabb, tevékenyebb horgászat. Általában a ruganyokon, sarkantyúkon, zárásokon, párhuzamkövezéseken, nagy T-gátakon, tehát a köves partszakaszokon ill. mederfenék felett alkalmazzuk. Itt már dobjuk a szereléket. A tapogató felszerelés 3,50 – 4,50 m hosszú , inkább merevebb, mint puha hagyományos vagy teleszkópos botból és közepes méretű peremorsóból áll. A bottal szembeni követelmény, hogy a végrésze ne legyen lágy.

Ugyanis lágyvégű bottal nem érzékelhetjük jól a fenék alakulatait, akadókat.

A tapogatás végszereléke igen egyszerű. A főzsinórra fűzzük a gömb vagy huzalólmot, azt szelepgumi – ütközőkkel tartjuk távol a horogtól 30 – 40 cm-nyire. Az ütköző szerelésnél vigyáznunk kell, ha kétszer fűzzük át rajta a zsinórt, hogy ne kössünk rá csomót.

Tapogató szerelék

Az így kialakított csúszó-ólmos szereléket alulról indított dobással, kis halunkat kímélve vetjük a jónak vélt helyre. Az ólmot a botvéggel a fenékig kísérjük úgy, hogy zsinórunk végig enyhész feszes maradjon. Az ólom fenékre érését, ha köves a fenék koppanásként érzékelhetjük és akkor a zsinór is belazul. Ekkor ismét feszesre vesszük a zsinórt, lassan emelünk egy keveset az ólmon, majd hagyjuk megint a fenékre kerülni. E két művelet váltogatásával csévéljük az orsóval magunk felé a zsinórt.

A tapogatás sikere két feltételtől függ. Nagyon fontos, hogy az adott vízhez való ólom súlyát jól válasszuk meg. A csalihalnak állandóan a fenéken kell lennie. Ha könnyű az ólom, nem érezhetjük a feneket és a kishal vízközt fog lebegni. Folyóvízen általában az 5 – 15 g közötti ólmokat használjuk.

A siker másik feltétele, hogy kapás közben hogy tartjuk a kapcsolatot a hallal. Ha túlságosan megfeszítjük a zsinórt az óvatos süllő gyakran otthagyja a kishalat.

Csaliként a süllő szűk garatjának megfelelő kis halakat részesíti előnyben, az olyan hosszabb testalkatúakat, mint a küsz, a vörösszárnyú, bodorka, de nagyon jó csali a szivárványos ökle és a razbóra is. Méretüket tekintve a 6 – 10 cm hosszúak a legmegfelelőbbek. Horgászat közben elpusztult kishalakat sohase dobáljuk el, mert halszeletként még felhasználhatóak.

Kényes kapások esetén, amikor már ki tudja, hogy hányadik kapást nem tudjuk süllőre váltani, akkor a kéthorgos módszer kisegíthet minket a „bajból”.

A 2 – 4 sz. egyes horog felkötésénél meghagyjuk a horogkötésnél a horog alá lelógó zsinórrészt és ebbe, a felkötött horogtól 4 – 5 cm-re egy kisebb hármas horgot kötünk. A nagyobb egyes horog a csalihal orrlyukába, a drillinget a hátúszó alá vagy faroknyélbe akasztjuk. 

A műcsalik közül a wobblerek forradalmasították a süllőhorgászatot. A wobbrelezéshez használt botnak nemcsak érzékenynek, de elég erősnek is kell lennie. Három méternél semmi esetre se legyen rövidebb, de még jobb a kétrészes 3,30 m hosszú pergető bot. A csúcsrésznek azonban érzékenysége mellett elég merevnek is kell lennie, hogy a rávágó süllőt kellő hatékonysággal megakaszthassuk. Akciója szerint a b-akciós bot ajánlott, 20 – 40 vagy 30 – 60 g dobósúlyban.

Nagyon jól használhatóak az úszó wobblerek abban az esetben is, ha nagyobb vízmélységet akarunk meghorgászni, amikor is megfelelő méretű ólommal súlyozva érjük el, hogy az úszó műcsali a fenék közelébe kerüljön. Többméteres vízben ez a megoldás legtöbbször sokkal eredményesebb, mintha mélyre merülő süllyedő wobblert használnánk. Folyóvízen a megállított wobbler felhajtóerejének és az áramlás erejének kölcsönhatásától érdekes játékba kezd, amellett, hogy veret, még föl – le is táncol, ami a süllő számára igen kívánatossá teszi.

Méylvízi wobbleres szerelék

A módszer alkalmazható partról is, de igazán csónakból használható a legjobban, amikor az áramlással párhuzamosan csévéljük a zsinórt.

forrás: A Magyar horgászat kézikönyve

A Süllő és horgászata 1. rész

A Süllő és horgászata 2. rész