Utánpótlás a horgászatban

Abban tehát megegyezhetünk, hogy „szűz" gyerekből nem lesz versenyhorgász.
Csak ha szereti a horgászatot, akkor hajlandó több időt szánni rá, tanulni, tanulni, rengeteget ülni a vízparton, gyűjteni az élményeket, a tapasztalatot.
Azt azonban tudnunk kell, hogy ma senkiből nem lesz versenyhorgász, ha nem áll mögötte a szülő, és nincs tanár, aki a magas színtű tudást átadhatja.

Magas színtű, hiszen a versenyhorgászat legalább annyira eltér a mindennapi horgászattól, mint forma 1-es verseny a hétvégi autózástól.
Van persze szakirodalom, de ez nem elég. Egy régi lovas mondás így szól: könyvből megtanulni lovagolni nem lehet, de anélkül biztosan nem.

Így van ez a horgászatban is. Rutinos versenyzők mondják: a vízparton eltöltött órák számát nem lehet pótolni. Ez csak részben igaz.
Minden nemzedék bejárja a maga útját, ha jó, ha hibás, de a következő nemzedékre már csak a helyes irányt hagyja, megkímélve őket a rossz döntések következményeitől.
Egyszerűbben fogalmazva, minden nemzedék az előző hibáiból okul, hogy neki már a rossz utat ne kelljen bejárnia.

De nézzük, mit is látnak gyermekeink a vízparton, ami alapján majd leküzdhetetlen vágyat éreznek a horgászat iránt. Általános vélemény, hogy horgászaink legalább fele, a megélhetés kiegészítésére használja a horgászatot. (csak az engedéllyel rendelkezőkre gondolok)
Vajon ha ők horgászataikra elviszik gyermeküket is, akkor mi lesz a tanulás folyamata? Természetesen azt látja a gyermek, hogy minél kisebb befektetéssel, minél több húsra kell szert tenni. Ha pedig ez így működik, a halnak nincs becsülete.
Miért is lenne, hiszen csak azért nem a boltban vesszük, mert így megfogva olcsóbb. Otthon a mondat valahogy így hangzik: gyere fiam, fogjunk valahogy halat, ha már kifizettették velünk az éves engedélyt, nekünk az jár.

Pedig hangozhatna így is: Gyere fiam, olyan szép idő van, menjünk ki a vízpartra. Legalább együtt leszünk, és lehet, hogy még halat is fogunk. Ha nem, az sem baj, egy jót szórakozunk.

Az első esetben már induláskor eldől, ha a fogás elmarad, a gyermek csalódott lesz, mert a cél nem teljesült. A második esetben viszont halfogás nélkül is teljesül a cél.
Az első esetben többnyire az elmaradt fogás után a „már megint nem telepítettek" felkiáltás hangzik el, míg a második esetben a „valamit rosszul csinálunk fiam" a konklúzió.
Az első esetben jön a szövetség szidása, hiszen most is kiderült, hogy ellopják a halat, míg a második esetben megpróbálják kitalálni, hogy a szereléket kell-e finomítani, vagy az etetőanyagban lehetett-e a hiba, hogy elmaradt a fogás.

Az tehát tény, hogy minden horgász olyan tudást, horgászkultúrát ad át, amivel rendelkezik. De mi lesz azokkal a gyermekekkel, akiknek szülei a rossz irányt mutatják?
Így érünk oda, hogy a hamis tudás átível generációkon, tehát gyermekeink között is lesznek bőven olyanok, akik a horgászatot a haszonszerzés oldaláról tekintik.

Van lehetőség a helyes tudás csoportos átadására, amennyiben a nyári iskolai szünetet jól kihasználva horgásztáborok szerveződnének.
Az ott tanító hiteles személy, tudása, eredménye okán felül írná a szülői horgászkultúrát, s így még az is előfordulna, hogy a szülő tanul a gyermektől.

Fontos azonban a hiteles személy, aki elméletben is, gyakorlatban is a helyes irányba terelgeti a horgászpalántákat. Ha kellően felébred a gyermeki kíváncsiság, s a válaszokból további kérdések lesznek, akkor minden esély meg van arra, hogy horgászokat, versenyhorgászokat neveljünk.
Ezt a feladatot néhány szülő a családon belül is kiválóan tudja teljesíteni, de a többi gyermeknek is meg kell adni a lehetőséget, hogy szabadidejét eredményesen, jól szórakozva töltse el, ha már ezt a szép hobbit választotta.

Nem gondolom, hogy ettől az írástól nyárra gombamód szaporodnak el a horgásztáborok.
De ha egy is megalakul, már megérte, hogy a mai napon egy fél órát elmélkedtünk a jövő horgászairól.
Nagyon sok horgásztó jött létre vállalkozási alapon az utóbbi időben. Ha a tulajdonosok hosszú távon gondolkodnak, akkor tudják, hogy a jövő sem képzelhető el horgászok nélkül.
Oka fogyottá válna az eddigi munkájuk, már pedig a szép környezetben jól működő horgásztavak mögött, rengeteg munka fekszik.

Az ideális jövőkép pedig a jól halasított, szép környezetű víz, sok horgásszal a parton. Nézzünk egy kicsit magunkba is. Miközben szidjuk az elfogathatatlanul viselkedő horgászokat, mi magunk mindent megteszünk a szép jövőért?
Szóltunk már oda fiatal horgásznak barátságosan, mosolyogva, ha itt és itt változtatsz a módszereden, eredményesebb lehetsz?

Vagy a megszerzett tudást őrizzük minden áron, nehogy más több halat fogjon? Ha ilyen terhelt ez a horgásztársadalom a viselkedési normák néha meglepő értelmezései miatt, akkor a helyes úton járóknak kell nagyobb felelősséggel gondolni a jövőre.
Nézzük meg, van-e a környezetünkben olyan víz, ahol táborokat lehet létrehozni, van-e olyan hiteles személy, akire felnéz a fiatal horgász, és egy életen át emlékezni fog arra, amit tőle tanult.

Ha összefogunk, néhány éven belül nem arról kell vitatkoznunk, miért kevés a hal vizeinkben. A horgásztársadalom morális problémáit csak mi, horgászok oldhatjuk meg, külső segítséget ebben nem kaphatunk.
Igyekeznünk kell hát, hogy vízpartjaink továbbra is élménydús, halban gazdag szabadidőt biztosítsanak számunkra.

Írta: Molnár Zoltán
Forrás: horgaszklub.eu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.