| Főoldal : Illegálisan használták a gátat, felejtsék el autóikat a horgászok? |
Illegálisan használták a gátat, felejtsék el autóikat a horgászok?
2008.04.01. 14:21
A Tisza-Tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás január közepi kezdeményezése kudarcba fulladt, hiszen nem sikerült támogatást szerezni, amely továbbra is lehetővé tenné az árvízvédelmi töltésen megépült kerékpárút gépjárműhasználatát - tudtuk meg Soltész András újlőrincfalvai polgármestertől, a szervezet elnökétől...
Illegálisan használták a gátat, felejtsék el autóikat a horgászok?
A levélben megkeresett tárcák közül az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium illetékesség hiányában nem foglalt állást, pedig a turizmus hozzájuk tartozik. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint eddig is gyalogosan lehetett a horgászhelyeket megközelíteni, az eddigi gyakorlat, vagyis, hogy a gépjárművek közlekedhettek vízügyi engedéllyel a töltésen, "illegális" volt.
A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium az egyetlen, amely érdemben foglalkozott az üggyel, s javaslattal élt a Köti-Kövízig-nél egy újabb egyeztetés lefolytatására - mondta az elnök. Kifejtette: továbbra is az a véleményük, hogy a Tisza-tavi horgászatot nem szabad korlátozni a csak szezonális jellegű kerékpározással. A kerekezésnek és a horgászatnak erősítenie kellene egymást, de nem látják a pénzügyi fedezetét a feltáró utak, őrzött parkolók kialakításának. Megszűnik az esélyegyenlőség: aki nem rendelkezik csónakkal, kishajóval, az nehezen jut horgászhelyhez. Szerinte még a szezon beindulása előtt létre kellene jönnie a kompromisszumnak, hogy a vizek éve ne csak a kerékpárról szóljon.

"A gát"
Igaz, 2004-ben, az építési engedély kiadásakor az önkormányzatok nem fellebbezték meg a határozatot, de a konzorciumi szerződés megkötésekor megállapodtak, hogy vízügyi engedéllyel és bizonyos korlátozásokkal lehet közlekedni a gáton. Egyedül a környezetvédelmi tárca válaszolt érdemben.
forrás: HEOL.hu
| |